OSSZÁTOK MEG MINÉL TÖBBEN!
MI IS AZ ÁLLÁSPONTUNK A ZSIDÓKÉRDÉSBEN?
Az elmúlt hetekben szinte nem volt nap, hogy a Jobbik és az antiszemitizmus kifejezések ne szerepeltek volna egymás mellett a sajtóban. A Zsidó Világkongresszus, a Mazsihisz által is javasolt feloszlatásunk, a tüntetésünkkel kapcsolatos hercehurca, a nemzetközi médiafigyelem megannyi lehetőséget szolgáltatott, hogy mozgalmunkat permanensen lehessen mocskolni. Nem csoda, hogy a múlt heti Ma Reggel adásában már kicsit én is kifakadtam: hagyjanak már békén Izraellel! Hogy ebben az írásban mégis ezzel a kérdéssel foglalkozom, csupán azért van, mert létezik néhány dolog, amit táboron belül is érdemes tisztázni.
Elsőként hogy nem én, nem mi provokáljuk őket, hanem ők bennünket. Ők szolgáltatják rendszeresen a témát vagy azzal, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történnek (kémrepülő, Sukoró, izraeli katonák 2006-ban, Simon Peresz stb.), vagy azzal, hogy a napi szinten tartott holokauszt-megemlékezésekkel keltik a bűntudatot a társadalomban. Aztán persze a megjelenő társadalmi felháborodásban megtalálják a maguk bizonyítékait a létező és erősödő antiszemitizmusra, ami pedig úgy kell nekik, mint egy falat kenyér. Az egyébként szerteszéjjel szakadt, diaszpórában élő, egyre inkább vallásvesztett és szekularizált, megannyi kérdésben megosztott zsidó közösség számára a holokauszt nem csupán egy emlék, hanem az új vallás. Egy lehetőség, egy esély, amellyel egyrészt mindenkit hajbókolásra lehet kényszeríteni, másrészt össze lehet tartani a zsidóságot. Vagyis a zsidóság második világháborús tragédiája egyúttal politikai és közösségteremtő eszköz is. Ezt érdemes tisztán látni. De a kérdés, hogy valóban antiszemiták vagyunk-e?
A magam nevében tudok természetesen beszélni. Nem vagyok antiszemita. A fogalom eleve téves, hiszen a szemita népek körébe tartoznak az arabok is, akik között spéciéi nekem számtalan barátom van. Palesztinok, szírek, jordánok. Ha az antiszemitát szűkebb értelemben vesszük, és kifejezetten az antijudaistát, vagyis zsidóellenest, zsidógyíílölőt értjük alatta, akkor sem igaz rám a kifejezés. A Neturei Karta szervezet vezető rabbijaival volt szerencsém találkozni személyesen, és nagyon jó benyomást tettek rám. Ám a döntő pillanat az volt, amikor Szegedi Csanád származása kiderült. És bár a sajtóban rendre az jelenik meg, hogy a származása miatt távozott, de ez nem igaz. Amikor nyilvánvalóvá váltak zsidó gyökerei, én azonnal mellé álltam, elmondtam, hogy nem a származás, hanem a tettek számítanak. (Az már egy másik történet, hogy sajnos a tettek más irányt vettek, de ez mit sem változtat az én kiállásom lényegén. Az már nem az én történetem, hanem az övé.)
Itt kell elmondjam azt is, hogy holokauszttagadó sem vagyok. Mint történész egyértelműnek tekintem, hogy a második világháború idején szervezett zsidóüldözés folyt. Az megint egy más kérdés, hogy elítélem és visszatetszőnek tartom, amikor a tények kutatását törvényileg tiltjuk, amikor furcsa számháború folyik, amikor az egyik áldozat értékesebbnek számít, mint a másik, és amikor valaki a saját nagyszülei halálából merít politikai, gazdasági, közéleti előnyt.
Erre mondják azt a köreinkben, hogy mi nem antiszemiták vagyunk, hanem anticionisták. Talán meglepő, amit most fogok mondani, de ha a cionizmus kérdése, hogy lehet-e a zsidóknak állama, akkor én erre igennel felelek, vagyis nem vagyok anticionista sem. Elfogadom és támogatom, hogy a zsidóknak legyen állama, amennyiben az nem jelent egyet a palesztinok elnyomásával és a saját államra való jogos igényük eltiprásával. A zsidók nyugodtan éljenek csak őseik földjén, ápolják kultúrájukat és éljenek békében a környező országokkal és népekkel! Egyúttal azt is elfogadom, hogy erre nem minden zsidó hajlandó, elfogadom, hogy egy részük akár vallási, akár kulturális okokból, de inkább megmarad ott diaszpórában, ahol jelenleg is él. Ezzel sincs semmi bajom, ha a kisebbség nem törekszik sem gazdasági, sem kulturális privilégiumokra, különösen nem azoknak a többségi társadalomra való ráerőszakolásara.
Akkor hát mi a bajunk egyáltalán a zsidósággal? - merülhet fel a kérdés. Ha már mindenképpen idegen szavakat használunk - antiszemita, antijudaista, anticionista - akkor én az antijudeokratista kifejezést tartom a magamra nézve vállalhatónak. Ez a László András által használt, elsőre kissé bonyolultnak tűnő szó nem jelent mást, minthogy elutasítjuk bármely nép, vallás, etnikum - jelen esetben a zsidóság - mások feletti uralmi törekvéseit. Nyilvánuljanak meg azok akár kulturális vonalon (például az amerikai filmipar dömpingje), akár belpolitikai vonalon (például a Jobbik feloszlatásának követelése), akár gazdasági vonalon (például a sukorói telckbotrány, lakóparkok), akár külpolitikai vonalon (például a magyar külügy izraeli kritikátlansága), akár nemzetközi szinten (lásd a zsidó világuralmi törekvések megnyilvánulásait). A mi elutasításunk tehát az uralmi törekvések ellen szól. A mi szemünkben a zsidóságnak ugyanolyan joga van élni, gyarapodni és megmaradni, mint bármely másik népnek. Mint ahogy ugyanúgy nincs joga elvenni más életét, gyarapodását és megmaradását, mint bármely másik népnek sincs. A mi szemünkben a zsidó ugyanúgy Isten teremtette nép, mint a többi, de semmivel sem több azoknál. Ugyanannyira kiválasztott csak, mint minden egyes nép, amely a világban él. A tragédiája ugyanolyan fájó, mint bárkié, a sikere is ugyanannyira értékes, mint bárkié. Sem több joga, sem kevesebb kötelessége nincsen. Egyenlő mindenki mással. Ennyi.
Fura egy „rasszisták” vagyunk mi, ugye?
Vona Gábor
